Dugókat és fennakadásokat okozott szombaton a francia közutakon a teherszállítóknak az üzemanyag adójának január 1-jén esedékes emelése elleni tüntetése szombaton, amelyet a nyugdíjreform elleni közlekedési sztrájktól függetlenül hirdettek meg, s amely tovább nehezítette a közlekedést Franciaországban.
A fuvarozók egynapos forgalomlassító akciói szombat reggel kezdődtek a francia utakon, s a szervezők szerint legkésőbb estig véget érnek – jelezte Jean-Marc Rivera, az Európai Közúti Fuvarozók Szövetségének (UETR) főképviselője.
A fuvarozók 15 olyan útszakaszon nehezítették a forgalmat, ahol sok külföldi teherszállító közlekedik, elsősorban a főváros körüli régióban, de az ország más pontjain is.
Az UETR az ellen tiltakozik, hogy január 1-jén 2 eurocenttel emelkedik az üzemanyag árára kivetett adó a francia költségvetési törvény szerint. Álláspontjuk szerint emiatt romlik a versenyhelyzetük a külföldi fuvarozókkal szemben, akik nem járulnak hozzá a francia utak infrastruktúrájának karbantartásához.
„Nem az állampolgárokat akarjuk bosszantani, hanem elsősorban a külföldi kamionokat, a bulgárokat, a cseheket, a litvánokat, a lengyeleket tartóztatjuk fel. Húsz percig várakoztatjuk őket és aztán mehetnek tovább” – mondta a francia hírügynökségnek Philippe Bonneau, az UETR főtitkára.
A fuvarozók tiltakozásával egyidőben folytatódott a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen csütörtökön kezdődött sztrájk a tömegközlekedésben, amely az előrejelzések szerint hétfőig biztosan folytatódik.
A vonatoknak alig 15 százaléka közlekedett szombaton, a 14 párizsi metróvonalból kilenc zárva tartott, s a három legjelentősebb vasúti szakszervezet arra szólította fel a vasutasokat, hogy még nagyobb számban vegyenek részt a munkabeszüntetésben.
„A sztrájk folytatására szólítunk fel, hétfőtől pedig a mozgósítás megerősítésére, hogy megértessük a kormánnyal, a pont alapú törvénytervezet visszavonását akarjuk” – jelezte a legradikálisabb szakszervezet, a CGT.
A tervezett nyugdíjreform ellen csütörtökön kezdődött tiltakozó mozgalom országszerte, aznap a rendőrség szerint több mint 800 ezren, a szakszervezetek szerint több mint másfél millióan tiltakoztak az utcákon több mint hetven vidéki városban és a fővárosban.
A határozatlan idejű sztrájk elsősorban a vasúti és a városi közösségi közlekedésben okoz fennakadásokat, de a munkabeszüntetéshez csatlakoztak a közegészségügyben, a közoktatásban és a rendőrségnél dolgozók is.
A kormány gazdaságpolitikája ellen 56. hete minden hétvégén utcára vonuló sárgamellényes tüntetők is a nyugdíjreform ellen tiltakoztak szombaton, elsősorban néhány százan Párizsban és a nyugat-franciaországi Nantes-ban.
Edouard Philippe miniszterelnök pénteken jelezte, hogy az újabb, országos tiltakozónapot követően – amelyet keddre hirdettek meg a szakszervezetek – szerdán mutatja be a nyugdíjreform teljes tervezetét. Megerősítette, hogy a kormány továbbra is határozott a reform végigvitelében és a közlekedési dolgozókat is érintő speciális nyugdíjrendszerek eltörlésében.
Emmanuel Macron államfő elképzelése szerint 2025-ben egységesülne az eddig vállalatonként, illetve ágazatonként működő, 42-féle nyugdíjrendszer egy pont alapú egyetemes rendszerben annak érdekében, hogy „minden befizetett euró után mindenkit ugyanolyan jogok illessenek meg”. A kormány szerint az új rendszer igazságosabb lesz a jelenleginél, míg az ellenzők a nyugdíjasok lecsúszásától tartanak. Miután a kormány nem kívánja sem a nyugdíjjárulék összegét növelni, sem a nyugdíj összegét csökkenteni és a nyugdíjkorhatáron sem változtatna, az elképzelések szerint a teljes összegű nyugdíj jogosultságához a járulékfizetés időtartama növekedne, azaz tovább kellene a franciáknak dolgozniuk.
Több felmérés is azt mutatja, hogy a franciák kétharmada indokoltnak tartja a nyugdíjreformot, hetven százalékuk ugyanakkor a sztrájkot is támogatja, mert úgy érzékeli, hogy rosszul járhat egy új nyugdíjrendszerrel.